olvasási idő 4 perc

2020.


Óriási lehetőség a magyar agrárium előtt: ez komoly előnyt jelenthet a vállalkozásoknak

Az adatkezelésről nem sok szó esik az agráriumban, pedig piaci és nemzetgazdasági szempontból hatalmas érték rejlik benne, illetve az egyéni vállalkozások szintjén is komoly előnyökre lehetne az adatokkal szert tenni - mondta Maróti Miklós, az AgroVIR Kft. ügyvezető igazgatója az Agrárszektor 2020 Konferencián. A szakember emellett arról is beszélt, miért lenne fontos, hogy a digitalizáció az agráriumban is nagyobb teret kapjon, és hol tart most Magyarország ezen a téren.

Az adatkezelésről az agráriumban nem sok szó esik, pedig agrárgazdasági szempontból is fontos lenne, hogy az „adat” nagyobb figyelmet kapjon ebben a szektorban is - hangsúlyozta Maróti Miklós az Agrárszektor 2020 Konferencián. Kiemelte, a termelők is egyre inkább felismerik az adataik értékét, valamint az adataikban rejlő lehetőségeket és veszélyeket is.

Tudomásom szerint uniós szinten Németország kezdeményezésével a mezőgazdaságban is elkezdtek az adatvagyon és az adatbiztonság szabályozásával foglalkozni. Azt látom, hogy ez egyre felkapottabb és egyre fontosabb téma.

Mostanra már az állam, illetve a piaci szereplők is látják, hogy mekkora érték van a keletkező adatokban, és mindenki azon gondolkodik, hogy ezekből, hogyan lehetne akár nemzetgazdási, akár az egyéni vállalkozások szintjén a legnagyobb előnyöket kihozni - közölte a szakember.

Maróti Miklós kitért arra is, hogy ha a digitalizációnak azt az oldalát nézzük, hogy a megkeletkező adatok, akkor Magyarország ezen a téren nem áll rosszul. Az állami szerepvállalással kapcsolatban viszont le van maradva az ország, a szakember szerint azonban a Digitális Agrár Stratégiával Europa élvonalába fogunk kerülni.

A digitalizációban az egyik legnagyobb lehetőség az, hogyan tudunk ebből piaci előnyt csinálni, az országok között ugyanis elindult egy verseny, ebben a versenyben pedig Magyarország jó eséllyel tud indulni.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a termelők tanácsadók és saját tapasztalatok alapján hoznak meg azzal kapcsolatban minden döntést, hogy milyen növényeket termesszenek, milyen fajtákat vessenek, illetve milyen vetőgépet vegyenek. Ugyanakkor hamarosan eljöhet az az idő, amikor ezek a döntéseket digitális információk alapján fognak megszületni.

Forrás: www.agrarszektor.hu