olvasási idő 7 perc

2019.


37. AGROmashEXPO, Idén is kint voltunk Magyarország legjelentősebb agráripari kiállításán

40.000 négyzetméteren, négy napon keresztül, 350 kiállítóval osztoztunk a látogatók figyelmén. Mindig nagy élmény az év ezen szakasza, hiszen a téli álomból ez a rendezvény, ami felrázza az újdonságra éhes gazdálkodók sokaságát, nem volt ez idén sem másként.

Rengeteg látogató volt és leírhatjuk a standunk is folyamatos teltházzal üzemelt. AgroVIR partnerek, érdeklődők és piaci együttműködő cégek tették tiszteletüket nálunk, sokszor még fel sem keltek a székből máris lecsaptak kollégáinkra.

Ismét a GLOBAL felület volt a központban. Ahogy azt novemberi partnertalálkozónkon bemutattuk, teljesen újragondolt és funkciókban gyarapodott rendszert használhatnak Magyarország TOP gazdálkodói.

Számos kiváló ötlet és megoldás született. Az AgroVIR-től megszokott közvetlen kommunikáció és a megoldásra való törekvéssel partnereink elégedetten állhattak fel.

Aki még nem látta egy rendkívüli bemutatóban megnézheti: Link

#
Agrovirtus reggeli és workshop

Ötven feletti résztvevővel zajlott az első Agrovirtus workshop ahol egy reggeli találkozó keretén belül a tavalyi év versengő csapataiból hívtunk meg párat, hogy pár óra erejéig újra ringbe szálljanak.

A megnyitó után, két rövid prezentációt hallgathattak meg Maróti Miklós és Mezőszentgyörgyi Dávid prezentálásában. Miklós és Dávid is külön kitért, hogy a digitalizáció megkerülhetetlen a modern gazdálkodók életében, és a jelenlévőket bíztatták, hogy legyenek nyitottak és merjék ledönteni a sokéves gazdálkodói berögződéseket.

# #

A délelőtt további részében a versenyzők véletlenszerű csapatokba szerveződtek és kezdetét vette a workshop kreatív része. Ahol is a hallgatók, különböző szerepkörű, egy gazdaság életében meghatározó felhasználó profilokat kaptak. Feladatuk, hogy ezen szerepkörök részére, megadott adatokból egy olyan szoftveres kezdőképernyőt tervezzenek (csak a struktúrát kell megtervezni), ami segíti az adott személy mindennapos munkáját

Az elkészült munkákat a csapatok 3 percben prezentálták, amelyet a három fős zsűri pontozással jutalmazott.

A győztesek a NAK által felajánlott díjban részesültek, amelyet Kovács Zsolt Szolgáltatási Főigazgató-helyettes adott át.
Gratulálunk a győzteseknek!

#
SMARTFARM kerekasztal

Remek alkalom volt, hogy a tavaly bemutatkozott SMARTFARM konferencia kerekasztal felkérésének Maróti Miklós eleget tegyen, hasznos és sokszor hiánypótlók ezek a beszélgetések.

#

Aki lemaradt róla itt tudja visszanézni: Link

Reméljük látogatóink hasznos és kellemes időt töltöttek nálunk, köszönjük hogy megtiszteltek bennünket és ellátogattak hozzánk.

#